Sárkánymozaik 2. rész

Másnap reggel Mallath elgémberedve ébredt, ruháját izzadság és hajnali harmat tette nyirkossá, mégis örült. A keresés fele annyira sem volt kimerítő, mint számított rá. Mallath nem volt igazi varázsló, alig két évet töltött gyerekfejjel a calaasisai csatamágus-képzőben, aztán néhány félresikerült vizsga után elment a kedve az egésztől. Az alapokat azonban keményen a fejébe verték, így az egyszerűbb, vagy jól begyakorolt bűbájokkal elboldogult. Az utazással töltött évek során gyakran keresett élő és élettelen dolgokat mágia segítségével, így biztosra vette, hogy a gyémántsárkányt is meg tudja találni, de azt álmában sem hitte volna, hogy a kis bestia így fog lüktetni a sötétben. Szerencséje volt, megint.

             Az éjjel a sziget leereszkedett a felhők alá, ledobta magáról köddunyháját, de a Nap nem sütött ki: ő a felhők fölött maradt, ezért a kalandor sietősen átvette nyirkos ingét, magára kanyarította úti köpenyét, aztán nagyot füttyentett lovának, aki az éjjel végül eltépte kötőfékét, és a tágas, harmatos mező túloldalán legelészett éppen.

             - Jól van, semmi baj - lapogatta meg a még mindig zavart, gyanakvó állat oldalát Mallath, mielőtt felnyergelte. - Holnap hazamegyünk, gazdag kincsekkel megpakolva. Annyi almát és dinnyét kapsz majd, hogy egy hét alatt sem bírod elropogtatni. - A ló valamelyest megnyugodott gazdája dallamos hangját hallva, és az is segített, hogy most már legalább belőle nem áradt mágia.

             A kalandor fellendült a nyeregbe, tájékozódott, aztán ügetve indult meg a legközelebbi térkapu felé.

Sárkánymozaik 1. rész

Kétrészes fantasy novella, vagy valami olyasmi. Jó olvasást!

Sárkánymozaik

Dael sajgó tagokkal tért magához valahol a sötétben. A levegő némán remegett a hőtől, a lány orrát pedig fanyarú füstszag csavarta. Fogalma sem volt róla, hogy hol lehet. Megpróbált felülni, de szinte azonnal lefejelt egy szenes gerendát, így rögvest visszahanyatlott, és hangosan szitkozódva megdörzsölte fájó homlokát. Már emlékezett. Itt szálltak meg Burttel előző este, aztán… igen, aztán a Gőzös Kiskacsához címzett fogadó étkezőjében kitört a balhé, meg néhány üveg. Felborult egy olajlámpás, és a verekedő barmok között tétova lángok keltek táncra, módszeresen felzabálva a helyet. Itt volt most: a Gőzös Kiskacsában. Az épületből nem sok maradt, csak néhány fekete, helyenként még parázsló gerenda.

             Dael a fémveretes bárpult alatt hevert, és remélte, hogy Burt hozzá hasonlóan túlélte az esti csetepatét, mert saját kezűleg akarta megfojtani. Bosszúsan, zsibbadt tagokkal kepesztett ki a romok alól.

             - Burt! - kiáltotta, de nem érkezett válasz. - Burt, te címeres ökör! Hol a jó francba vagy?

Én és a skizóm

Mindig minden velem történik, ő meg kiforgatja. Én esem le a lépcsőről, a lóról, a falról… ő meg elmeséli, hogy tigrisbukfencezett, indiánként lógott egy lóról, megcsúszott a lába a Mount Everestre mászva, de azért köszöni, jól van. Én vagyok, aki a tepsibe ragadt tortából somlóit gyárt, aki a koncerten félrefújja a szólóját, ő meg leírja, hogy improvizálni támadt kedve. Én vagyok az, aki tanul, gürcöl, mosogat, ő meg, aki oldalba bök, és azt súgja: mi van, ha ma elmarad? Én pedig nem csapom agyon, hagyom, had éljen és meséljen. Nélküle az élet fásult lenne, unalom. Ha néha hazudik is, attól én még az igazat mondom. Így azt is elárulom, időnként szerepet cserélünk. Ilyenkor ő egész nap futóbolondként szaladgál, beszól, kiszól, mindent összefirkál, én pedig, ha netán otthon kérdik, mi volt? Ennyit felelek: csak a szokásos.

Hét: vége, avagy esik a hó nagy csomókban

Március 14. délután: döcögök Pest felé és örülök a fejemnek, hogy elmarad a drami, mert este nyolctól lenne, és már most esik a hó, meg egyébként is mosott rongybábunak érzem magam. Még beugrok a könyvtárba, visszadobom a tonnás olvasmányokat, aztán irány a Népliget. Persze, Anyát megcsörgetem, hogy indulok hazafelé, ő meg a lelkemre köti, hogy azért tájékozódjam, indul-e egyáltalán busz, mert leesik egy kis hó, és a közlekedés máris tömör gyönyör. Tájékozódom: a busz beáll, a sofőr hagyja, hogy felszálljunk, a hangosbemondó a szokásos szöveget nyomja: Tájékoztatjuk Tisztelt Utasainkat, hogy autóbuszjárat indul tizenhat óra, negyvenöt perckor Veszprém, Ajka útirányon át Devecserbe a tízes kocsiállásról (vagy valami hasonló). Az autópálya járható. És miért ne lenne az? Ha Csolnokról be bírtam menni Piliscsabára, órákkal később pedig Piliscsabáról Budapestre, mi baj lehetne? A busz megtelik, elindul, és pedig szokás szerint elalszom és hopp... megállunk, én pedig magamhoz térek. Valahol vagyunk. Már nem Pesten, a szalagkorlát nagyon autópálya gyanús. Állunk és várunk. Baleset, mi más lehetne. Néha gurulunk néhány métert, de főként várunk. Balesetet, mentőket, tűzoltókat nem látni, csak végtelen kocsisort. Pedig biztos, hogy a mi oldalunkon lehet valami, mert az autópálya másik fele szinte üres. Néha elsuhan egy-egy kocsi, szóval Pest felé zavartalan a közlekedés.

Bence művész úr

Ő az öcsém. Még nem profi, alig egy éve kezdett énekelni, de szerintem már most nagyon jó, szorgalmas és gyorsan fejlődik. Hallgassátok, ha egy kis rock&rollra fáj a fogatok. :O)

Lakatos Bence - Mondd kis kócos

Lakatos Bence - Te vagy a játékom

Ez nem csak Bence, itt Vincze Kittivel énekel, egy szintén tehetséges fiatallal. Ők, és Tóth Dalma alkotják az Elvito Ének és Táncegyüttest. Ha netán valaki falunapot, fesztivált, családi napot, vagy esetleg vállalati rendezvényt szervez, és még hiányzik egy műsorszám, hívja őket nyugodtan, megállják a helyüket. :O) Facebookon bárki felveheti velük a kapcsolatot. Szóljon a dal:

Vincze Kitti és Lakatos Bence - Féltelek